A mélyből felfelé

Sokat tűnődöm helyzeteken. A jelenlegin és korábbiakan. Hogy az ember hogyan tudta megcsinálni, hogy odajussék. Vegyük az egyes kilátástalannak bizonyult helyzeteket, tragédiákat. Míly vaknak, nem tudónak kell lennie az embernek, hogy magát akkora bajba, reménytelenségbe sodorja. Mert tudjuk, hogy minden ember maga teremti sorsát, útját. Csinál vagy nem csinál dolgokat, és annak máris ott a következménye.

Amikor az ember kérdezi magában, hogyan jutott el idáig. Hogyan történhetett vele mindez. S már olyannyira benne van a sűrűjében, hogy a kiutat nem látja, csak visel, tűri helyzetét, mint örvényben a porszem.

Viszont muszáj az ellenpólus felé elindulni, mégha a megoldást abban a nagyon nehéz és kilátástalan helyzetben képtelenek vagyunk látni. De magát, a felfelé karoló energiát, a bizakodást, a dolgok jó irányban való kimenetelét legalább magunkban, tudatilag elkezdeni teremteni. A lehúzó, romboló erők, mint például az önsajnálat, aggodalom, kilátástalanság, “mi lesz-ha” helyett, a felemelő, átalakító, fehér energiára, érzésre fókuszálni, átengedni ezeknek a figyelmet, hogy dolgozzanak a tudati térben. S ezek idővel meg fognak jelenni anyagi világunkban is. Kellő kitartás mellett ez nem történhet másképp. A tisztaság, a jóság, az élet, az erény munkálkodjon bennünk, s ezáltal a minőségek által formálódjon anyagi világunk, valóságunk. Alkímia.


Egy magamnak (is) levésett tanács: Amikor nagyon magad alatt vagy, s úgy érzed, hogy elméd szétszaggat, menj ki egyet sétálni, mozogni, ki a napfényre, ki az esőre, ki a viharba. Ne keresd a megoldást, csak hagyd. Hagyj mindent a fejedben úgy, ahogy van. Engedd el a gondolatokat, a görcsös képzelgéseket. Azok csak képzelgések, semmi több.

S csak figyeld a napos vidék pezsgését, a tenger idillikus nyugalmát, a szél énekét, az eső kopogását. Nézd, hallgasd, érezd a természetet, mely megköszönve figyelmedet, megtisztít.

2021 áprilisa, Saunalahtiban

Website Built with WordPress.com.